Ez a jehova tanúi magasröptű honlapjáról való...
"2014. november 12-én Oroszország Legfelsőbb Bírósága megerősített egy korábbi bírósági döntést, mely szélsőségesnek nyilvánította Jehova Tanúi Szamarai Vallási Közösségét (SZVK). A szamarai ügyészség 2014-ben emelt vádat az SZVK ellen, mivel korábban a törvényvégrehajtó szervek a Tanúk által bérelt összejöveteli helyeken olyan vallásos kiadványokat „találtak”, melyek az egész országban be vannak tiltva. Az orosz bíróságok már régebben szélsőségesnek nyilvánították a betiltott kiadványokat, melyeket az Igazságügyi Minisztérium felvett a szélsőséges kiadványok országos listájára. *A szamarai Tanúk tiszteletben tartották a bírósági döntéseket, és eltávolították ezeket a kiadványokat a bérelt összejöveteli helyeikről."
De van rá magyarázat:
A Tanúk azzal érveltek az elsőfokú bíróságon, majd a Legfelsőbb Bíróságon is, hogy a rendőrség rejtette el a betiltott kiadványokat, hogy vádat tudjanak emelni. Arra is hivatkoztak, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága jelenleg vizsgálja az orosz bíróságok korábbi döntéseinek jogosságát a betiltott kiadványok ügyében. Elmondták még, hogy ha igazak is a szamarai ügyész állításai – vagyis valóban tároltak betiltott kiadványokat –, a büntetés még akkor is aránytalan ezért a kisebb kihágásért. A betiltott kiadványok tárolása ugyanis olyan szabálysértésnek minősül, mely pénzbírsággal vagy az SZVK tevékenységének ideiglenes felfüggesztésével járhat, de nem azzal, hogy teljesen megszüntetik. A Legfelsőbb Bíróság nem fogadta el a fenti érveket.
Én már csak annyit tennék hozzá:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.